Drága barátnőm Ambozia szerelembe esett egy Guruval, aki szeret virágról virágra szállni. Ez már feszültségre adhat okot, hiszen az én Szerelmetes Ambroziám minden, csak nem független, így a csalfa rossz …urvák népes táborához csatlakozott csipetnyi botladozásával. Hmm… Guru barátunk a korrektség mintaképe, ezért sajnos semmiképp nem tudom elmarasztalni, hiszen ő korrekt módon közölte, hogy milyen céllal épít ki rokonszenves viszonyt a fent említett leányzóval. Ő ebbe belement, majd bekapcsolt a kapcsolatfüggők kémiája, és se Istent, se embert nem ismerve totálisan belehabarodott a drága Guruba. Ezzel sem lenne még gond, hiszen a szeretői jogviszony nem egy rossz dolog, főleg, ha mi vagyunk a csalfák, de mikor Gurunk vérmérséklete magas bércekre hágott, és ennek hevében egy másik közismert tündérrel hágott, akkor eltörött az a bizonyos mécses. Gurunk jóindulatát kifejezve a két arcán csúszó angyalkának elregélte, hogy szíve egy harmadik nő kegyeiért kalapál egyre hevesebben, ekkor az én Ambroziám mit sem foglalkozva a megaláztatással továbbra is kegyeibe és ölébe fogadta volna a hősnek nem mondható daliát. 
Itt én már totálisan elképedtem, hiszen inkább hasonlít eltaposni való csúszó-mászóra, mint gerinces, tartással megáldott úrinőre. Most saját romjain üldögél és nyakig merül az önsajnálat szürkés fekete kőolaj sűrűségű mocskába. Ezzel sincs gond, hiszen meg kell gyászolni azt, ami fáj… de mikor már az üveg után nyúlok az gond. Ő élete, nem menthetem meg, mert nem akarja, hogy megmentsék, bántom én is nap mint nap. Durva véleményeket vágok az arcába, hogy végre felébredjen és megrázza magát. Kezd hiperaktív bipolaritásba zuhanni, hiszen a hangulatváltásai nagyon intenzívek. Az egyik pillanatban még tele szájjal röhög a következőben a sarokba fordulva bőg. Szerelmes és bolond, hazudik annak, aki szereti, és hisztiben fetreng egy olyanért, aki lesz@rja magasról. Hmmm… Már csak az a kérdés, hogy harcba szállja ellene azért, hogy összeszedje magát, vagy hagyjam, hogy elinduljon a lejtőn, amin már soha nem fog tudni visszakapaszkodni…?
Itt én már totálisan elképedtem, hiszen inkább hasonlít eltaposni való csúszó-mászóra, mint gerinces, tartással megáldott úrinőre. Most saját romjain üldögél és nyakig merül az önsajnálat szürkés fekete kőolaj sűrűségű mocskába. Ezzel sincs gond, hiszen meg kell gyászolni azt, ami fáj… de mikor már az üveg után nyúlok az gond. Ő élete, nem menthetem meg, mert nem akarja, hogy megmentsék, bántom én is nap mint nap. Durva véleményeket vágok az arcába, hogy végre felébredjen és megrázza magát. Kezd hiperaktív bipolaritásba zuhanni, hiszen a hangulatváltásai nagyon intenzívek. Az egyik pillanatban még tele szájjal röhög a következőben a sarokba fordulva bőg. Szerelmes és bolond, hazudik annak, aki szereti, és hisztiben fetreng egy olyanért, aki lesz@rja magasról. Hmmm… Már csak az a kérdés, hogy harcba szállja ellene azért, hogy összeszedje magát, vagy hagyjam, hogy elinduljon a lejtőn, amin már soha nem fog tudni visszakapaszkodni…?
Ami még annál is jobban zavar, hogy nem lophatom el a lasztit, hogy nem emlékszem rá mikor lettem olyan komoly felnőtt, hogy elfelejtsek önfeledten játszani. Az idejét sem tudom megmondani, hogy mikor volt labda, vagy akár tollasütő a kezemben. Mióta derogál, hogy kerítsek egy frizbit és néhány barátom a bűnbe csábítva ügyetlenséggel vígan kacarászva próbáljam meg kihalászni a szökőkút vizéből a frizbit. Havonta egyszer legalább kimegyek a szigetre, bambulom a lomha asszonyt, ahogy mossa a várost és igyekszem napirendre térni a mindennapjaim valódi és kreált gondjai felett. Kicsit elfelejteni az önsajnálatom, a szenvedéshez való jogom és a többi kacatot, amit magammal hurcolok. De ez csak néhány óra felszabadultságot jelent, nem többet sajnos... Mikor gyerek voltam, nem volt időm gondokat gyártani, most is itt az ideje, hogy leszokjak róla, legalább napi néhány órára!
Lassú pénztáros, konok pénztárgép, kedves meleg fiatalember a vevőszolgálaton. Hazaindultam, baktattam ugyanazokon a folyosókon, mikor megláttam egy keleti édesanyát tüneményes gyermekével. Egy szokásos mégis sajnos ritkán látott szertartást nézhettem végig. A gyerkőc a padon ült és az anyukája kis lábikójára a szokásos "dugi-dugi" módszerrel próbálta feltornászni a kis csizmáját. Előbb a gyermek mosolygott rám, majd mikor az édesanyja, is meglátta, hogy mosolygok széles mosolyt kaptam tőle is. Talán valóban ki kelllene jutnom keletre, és megnézni a mosoly országát. Mikor felejtettünk el mi mosolyogni? Ez a két csodás sugárzó pofi elűzte az összes borut a fejem fölül és mikor e sorokat írok, most is mosolygok. Csak egy mosoly, amit jó adni és még jobb kapni! Mosolyogj sokat, mert ez boldoggá tesz téged, és ha ügyes vagy másokat is! :D
Ma találkoztam egy számomra kifejezetten érdektelen ebmerrel, de gondoltam jó arc leszek és erről őt nem tájékoztatom, még azt is elnéztem neki, hogy az unalmas élete szösszeneteivel bombáz, már a fejemben Placebo-t hallgattam, mikor véleményt modott valamiről, amit nem ismer. Itt felébredtem, pedig már majdnem aludtam... Honnan veszi a bátorságot, hogy olyan dologról alkosson véleményt, amit nem is ismer? De most komolyan, tudom én akadok fel apróságokon mindig, de nem hiszem, hogy az általa elmondott véleménynek van bármi köze is ahhoz, amit ő becsmérelt. Lehet, hogy az én világnézetem nincs a helyén, de nem alkotok véleményt arról, amit nem ismerek, legyen az ember, állat, könyv, film, zene, vagy bármi. 
A megismerkedés az első lépés, egy randi, ahol együtt esztek, beszélgettek nem feltétlenül lényeges dolgokról, talán még az időjárás is belefér, de ez még nem az igazi, hiszen emberek vagyunk, tehát nem feltétlenül mondunk igazat. Mindenki igyekszik magát a legjobb formájában prezentálni, hogy pozitív elbírálást kapjon a másiktól. De ez nem elég ahoz, hogy kapcsolatba bonyolódjunk, hiszen semmit sem tudunk a másikról, ami képes lenne arra, hogy objektív döntést hozzunk. Kell még néhány találkozás, hosszú beszélgetések, természetesen itt már nem kizárt az érintkezés, legyen az csók vagy akár szex is. A szex a kapcsolatok egyik leglényegesebb mozzanata, hiszen, ha az nem megy, akkor felesleges hosszú távon gondolkodni, hiszen olyan ki nem mondott feszültségforrás lesz, ami ha robban, akkor nem lesz kellemes. Meg kell várni, hogy van-e egyáltalán kémia. Ennél csak az a rosszabb, ha az egyik oldalon beindult a kémia, a másikon viszont semmi nem történik. Ekkor kedvesen el kell köszönni, az őszinteség elvárt. Ha valóban szerencsések vagyunk, akkor mindkét oldalon elindul egy egymás iránti vágyakozás. Rendszerressé válunk a másik életében, és ez kifejezetten pozitív, lassan elfogynak a kegyes hazugságok, kialakul a szerelem, a kötődés, és tervezni kezdtek egymással. A következő nagy lépés, ha úgy döntötök, hogy összeköltöztök. Ez egy nagyon komoly elhatározás, hiszen ezzel átalakítjátok a saját szférátokat. Ha így is működik, akkor lehet tovább gondolkodni, persze csak, ha akartok, legyen az házasság vagy gyerkőc...
Úgy fest mégis figyel rám, aki felettem lakik... Ma ill tegnap találkoztam egy helyes, kedves, udvarias fiúval, akivel igazán jót beszélgettünk anélkül, hogy szex mint téma felmerült volna, egy gond van vele, ill kettő, az egyik, hogy belém lát, tudja, hogy milyen vagyok és így totálisan felesleges bármilyen álarccal próbálkoznom... a kettes számú gond vele, hogy lehet, hogy visszateszi a székhelyét vidékre, úgy potom 200 km-re Pesttől. Igazi randi volt, ahol nem mész tovább, mint kell. Rám ez nem jellemző, én mindent a végéig szoktam játszani, de ez más volt és ez így volt tökéletes. Minden kötelezettség nélkül hagytam ott, hiszen neki jól esik vívódni, hogy hogyan is tovább, 5 napig távol lesz, így lesz ideje átgondolni, hogy eszünk-e még együtt kínaiban, vagy ez volt az első és utolsó alkalom. Ígéretes volt az utolsó mondat, de ezt most nem kötöm az orrodra :D Ha az öt nap második találkozást eredményez, akkor igyekszem megszerettetni vele Pestet, mert még nem rajong érte, hiszen egyedül van, a barátok és a család vidéken... Emberek közé kell vinnem, így azonnal meghívtam a március 28.-ai George Rose Band vs GRB 5 éves a banda koncertre a könyvtárba, ami fixen hatalmas buli lesz és én tűspárna fenekű fakírként várom, hogy a húrok közé csapjanak! :D
Gondoltam csak egyszer kell bátornak lenni, terítsük ki a kártyákat. Természetesen miután leírtam, hogy mi is az a beteg gondolat, amit mindig elhessegetek bezárultak a kommunikációs csatornák egy időre. Már kényelmesen hazacsattogtam a kis városi természetjárásból mikor megtört a jég. Jött egy üzi, ahol ő nagy kegyesen kifejtette, hogy mi remek barátok vagyunk és még ilyen nem volt az életében és ez tök jó, ja és, hogy a szentélyembe fogadom az grátisz öröm! :D Na itt jött a satu fék, diszkrét félmosoly mellett visszatettem a pultra a telefon, válaszra sem méltatva az imént olvasottakat, mert hát minek is? A kényelem az kényelem és én már az elején elcsesztem az egészet. Eltelt sac fél óra, jött még egy üzenet, reméli, hogy nem bántott meg. Hmm... csodás, gondoltam magamba, azért ez már választ érdemel. Engem már régen nem tud senki bántani, tudom kitől mire számíthatok... A válasz gyors reakcióval járt, hogy még ő kér elnézést... hehehe... én nem fogok, mert nincs miért, hogy diszkréten bunkó voltam az nem célzás volt, hanem találat. Majd még egy üzenet, hogy vidéken vagyok-e? Írtam nem. Pedig szívesen átjött volna, hogy erről beszélgessünk, nem kell beszélgetnünk, mert minek, ha nincs elég barátom és akarok még egyet veszek egy kutyát. Ennyi. Erre azért még nekem sincs szükségem, ebben csak az a szomorú, hogy igazi BALEK voltam...
Be kell vallanom, nagyon, de nagyon kár volt. De most komolyan! Hova tettem a tágra zárt szemek képességét és mikor hullott le a szemeimről az ellenző? Nem tudom, hogy mikor történt, de megtörtént. Egyre viccesebb ez az év vége, mintah az összes elkóborolt cérnaszál fejest ugrana a tű lyukába, hogy végre elvarrassa magát. Még a végén valóban új lappal kezdhetem az új évet???
Vagy valamelyik futár cég fogja ezt a munkát ellátni, szakosodva arra, hogy egy órán belül itt legyenek a kis fickók, hiszen a lövés után csak egy óráig élvezhetik a virgonc életet. Megbeszélés alapján csak olyan srác lehet gyermekünk apja, aki egy órányira van tőlünk, mert ha nem akkor minek fogjunk bele? Ha kevesebb, mint egy órányira van tőlem, akkor miért nem iszunk egy kávét és utána, ha van szikra, akkor majd én segítek neki kamera nélkül is érvényesülni, de nem, nekik arra van szükségük, hogy az objektív csillogásában pixelekké válva jussanak el a csúcsig. Ezt sem fogom soha megérteni, de ez már az én gondom...
Éljen a máv sztrájk, illetve annak felfüggesztése! Eszméletlen, hogy ha nincs kocsid akkor a város rabja maradsz! Most komolyan, tegnap egy órát álltam sorban a Népligetben, hogy vegyek egy ...urva jegyet, hogy kényelmesen felszállhasak a csak elővételes buszra, de nem jutottam el a pénztárig, mert előttem 5 emberrel elkezdtek rovancsolni, vagy csak pénzt váltottak, nem is tudom, de nem haladtunk, nekem még volt sac 6 percem indulásig, kiléptem a sorból, hogy akkor B terv, a buszok már tömve, a tömeg még grátiszban a busz oldalánál. A vérnyomásom az egekben és úgy döntöttem, hogy mindenki k@pja be és hazamentem. Nem láttam a dühtől. Reggel ébredés után azonnal volán honlap, hogy mikor futok neki a következő jegyszerző csatának, miért ne alapon felcsattogtam a máv honlapra is és láss csodát, járnak a vonatok!!!! jeeeee! Majdnem kiugrottam a bugyimból örömömben! Cucc felkap és uzsgyi! Grátisz, a nyugati pénztáránál a szokott sorok, de előkerült két kalauz az ő kis diszkótatyijukkal és csak úgy dobálták a bátraknak a jegyeket! Kemény három szerelvényből állt a járat, de ez sem izgatott, leraktam a fenekem és már zakatoltunk is ki a városból, tartva a menetidőt és minden egyébb mást, amit ilyenkor szokás! Ennyire még soha nem örültem annak, hogy vonaton utazhatok, a busz is jó valamire, de utazásra nem igazán! Köszi máv, hogy ma hazahoztatok, remélem vissza is visztek! :D