Ma a város legnagyobb plázájában voltam, rossz időbeosztásomra való tekintettel este intézem az ügyim nagy részét. Kellő megvetéssel végigmentem a kikövezett folyosókon, hogy eljussak abba az üzletbe, ahol alapvetően minden olyan dolgot megkapok, amire szükségem van legyen az élelmiszer, vagy vegyiárú, esetlegesen néhány technikai eszköz, mikor mire van szükségem. Lassú pénztáros, konok pénztárgép, kedves meleg fiatalember a vevőszolgálaton. Hazaindultam, baktattam ugyanazokon a folyosókon, mikor megláttam egy keleti édesanyát tüneményes gyermekével. Egy szokásos mégis sajnos ritkán látott szertartást nézhettem végig. A gyerkőc a padon ült és az anyukája kis lábikójára a szokásos "dugi-dugi" módszerrel próbálta feltornászni a kis csizmáját. Előbb a gyermek mosolygott rám, majd mikor az édesanyja, is meglátta, hogy mosolygok széles mosolyt kaptam tőle is. Talán valóban ki kelllene jutnom keletre, és megnézni a mosoly országát. Mikor felejtettünk el mi mosolyogni? Ez a két csodás sugárzó pofi elűzte az összes borut a fejem fölül és mikor e sorokat írok, most is mosolygok. Csak egy mosoly, amit jó adni és még jobb kapni! Mosolyogj sokat, mert ez boldoggá tesz téged, és ha ügyes vagy másokat is! :D