Ma találkoztam egy számomra kifejezetten érdektelen ebmerrel, de gondoltam jó arc leszek és erről őt nem tájékoztatom, még azt is elnéztem neki, hogy az unalmas élete szösszeneteivel bombáz, már a fejemben Placebo-t hallgattam, mikor véleményt modott valamiről, amit nem ismer. Itt felébredtem, pedig már majdnem aludtam... Honnan veszi a bátorságot, hogy olyan dologról alkosson véleményt, amit nem is ismer? De most komolyan, tudom én akadok fel apróságokon mindig, de nem hiszem, hogy az általa elmondott véleménynek van bármi köze is ahhoz, amit ő becsmérelt. Lehet, hogy az én világnézetem nincs a helyén, de nem alkotok véleményt arról, amit nem ismerek, legyen az ember, állat, könyv, film, zene, vagy bármi. 

Most ellenpéldaként felmerülhet, hogy nem eszek gyümölcsöt, és ez is egy vélemény, ez nem az, egyszerűen nincs szükségem gyümölcsre ahhoz, hogy egészséges legyek. Szerencsére... De most vegyük a szituációt, jött egy relatíve vadidegen ember, akinek fogalma sincs arról, hogy miről mond véleményt, mert nem ismeri, és mikor nálam elpattan egy húr, akkor sem áll le, csak löki tovább a f@szságait megállás nélkül. Kevés dolog tud kihozni a sodromból, már a csak a munkám miatt is, de itt egy pillanat alatt elszállt a nyugalmam. Hű vagyok magamhoz, ennek hangot is adtam. 

És itt természetesen mikor már érvekkel támasztom alá a mondatomat meghátrál, és igyekszik menteni, azt ami még talán menthető, de már késő volt. Ő is elfelejtette, hogy a kimondott szónak súlya van... A jég hozzám képes egy forró dolog volt, mikor végre elköszöntünk, addig persze ezerszer kért bocsánatot, de nem bocsánatot kell kérni, hanem gondolkodni, mielőtt kinyitja a száját...