Van egy embertípus, akiért én kifejezetten rajongok, de egészen komolyan, imádom az alakoskodásukat, a szemforgatásukat, ahogy az arcomba mosolyognak és a hátamba különböző hegyes, éles tárgyakat vágnak, tolnak, képzelnek, akarnak! Csodálatosnak tartom, azt a tartást, amivel ezt véghezviszik, hiszen ez igényel komoly önuralmat, egy mosolyt fel kell csalni a pofira, miközben magukban szánalmas átkok egész sorát sorolják fel. A szemük árulkodó, de mivel az emberek hazudnak, így ritkán alkalmasak a szemkontaktusra is. Sunyin közelednek, körül vesznek, kis bájcsevely, hogy hiteles legyen az általuk prezentált töménytelen, gusztustalan, undorító hazugság. Komoly gerincproblémák alakulhatnak ki náluk, hiszen idővel vagy megroppan a valótlan tények és felvállalt arcok súlya alatt, vagy csak egyszerűen köddé válik és eltűnik a testükből, és puhatestű férgekké válnak. Csúsznak-másznak azok előtt, akiktől bármit remélnek, vagy csak az illetékes torkának ugranak, ha nem felel meg nekik a juttatás, ellenszolgáltatás, amit alázatukért kiérdemelnek. Simulékonyak, ragaszkodnak minden olyanhoz, amiből nyereség, előrelépés várható. Itt jön viszont a váltás, ha már felkúsztak egy adott szintig, akkor az alattuk lévő tömegeket alantas lényeknek tekintik, és magasról tesznek arra, hogy a velük egy szinten vagy alattuk lévő emberpajtás mennyit dolgozik, hiszen a kisujjuk sem mozdítanák meg azért, hogy segítsenek nekik. Miért is tennék, az önzetlenség nem tartozik bele a profiljukba. Profizmusok fokokban nem mérhető, ha más embereket kell bemártani, hátak mögé bújnak, és csak suttognak, suttognak és suttognak. Véleményük van, de mindig csak arról, aki nincs jelen, hiszen, ha fel kellene vállalniuk, amit gondolnak, az maga lenne a világ vége, de ki tudja, lehet, hogy még önálló gondolataik sincsenek? Egyszerűbb diktátorként szajkózni a saját butaságaikat, minthogy mások véleményét figyelembe véve véleményt módosítani, gondolkodni, együtt élni, nyitottnak lenni és felvállalni azt, aki reggelente a tükörből visszanéz ránk, még akkor is, ha egy torz lény képét ölti fel? Nem belelépni az egyen világ nyújtotta trend kényelembe, vállalni önmagunkat, bár erre elég kicsi az esély, ha nem létezik az önmagam, csak a „mi” , ahol ő az Alfa és mindegy, hogy férfi vagy nő van mellette teljes elnyomásra ítéli, hiszen neki így kerek a világ…

Szerintem elgondolkodtató… Szerinted?