Nem tudom mi van vele, nem láttam, talán már nincs is itt, vagy ha mégis, nem hiszem, hogy öröm lenne neki, ha találkoznánk. Az ő helyében én is kerülnék mindenkit, de főleg azokat, akik olyan helyzetben láttak, aminek soha nem kellett volna megtörténnie.
Eltelt egy nap, lassan kettő. A félelem lassan enyhül, de a csodát még várjuk persze, mert várni kell, kevésbé félek, bár még nem voltam kint cigizni, mert sötét van, és most nem szeretem a sötétet. Hogy tud egy barátunk így az ellenségünké vállni? Eddig belebújhattam, de most nem tehetem meg, mert már nem véd meg, hanem elrejti ezt az állatot. Beteges gondolat, hogy visszajön, de az ördög sohasem alszik... vajon mennyire lehet már fáradt ettől? Nincsenek bölcs szavak, feszült várakozás van, ennyi jutott mára is. Várom, hogy valaki belebúgja a telefonomban, hogy megtaláltuk, itt van és nem mehet sehova legalább egy évig, mert többet úgysem kap, ilyen a jog... szeretjük... bár egy kis bankrablás utáni Whiskey 17 évet jelentett annak, aki soha nem bántott senkit. Várom, hogy hívjanak, hogy legyen egy kis nyugalom, jöjjön a procedúra és túl lehessünk ezen az egészen.
Ma már tudtunk nevetni, emlékekkel játszani, mesélni, hogy volt jó is! Felejteni akarok, ezt az egészet el akarom felejteni, de ez sajnos nem így működik... Célzott amnéziát akarok, hogy ki lehessen törölni ezeket a fileokat, hogy ne legyenek itt. Az agyam tudja ezt, így most ezer évvel ezelőttre tette a cselekményt, hogy úgy érezhessem, hogy már régen volt. Az igaz se volt csodáját sajnos nem kaphatom meg, mert az nem jár, pedig én csak belecsöppentem. Minden lelassult és nem tudom felgyorsítani az időt, pedig szeretném, de nem tehetem. Amit viszont ma megfogadtam, hogy nem fogok félni! Nem fogok! Most önző vagyok, mert csak magamról beszélek, de nem tudok mást tenni, mert nem találkoztam vele...
