Milyen gyakran fordulhat az elő, hogy megúnsz egy életet és úgy döntesz az Y elágazáshoz érve, hogy nem a naplementés prérit választod, ami tele van jobbnál jobb vadászmezőkkel, kedves indiánokkal és ki tudja mennyi rég nem látott ismerőssel, hanem inkább a tövisekkel teli aknákkal spékelt csatamező után a jobb világot választod, ahol még most is küzdened kell nap mint nap. Én a töviserdő másik oldalára vágyom, és ha úgy tetszik már el is indultam ide. Megvan minden karcolásom és sebem, meztelen talpam akár egy tűspárna, vérem ontotta, de megérkeztem a túloldalra és nem léptem rá egy aknára sem. Boldog vagyok, ritkán fordul ez velem elő. Hosszú idő volt még átverekedtem magam ezen a tövisgyűrűn, a közepén járhattam, mikor vissza akartam fordulni, hogy a könnyebb utat válasszam, de nem tettem meg, mert egy pillanatyni megingás nem tántoríthat el céljaim megvalósításától. Talán ez az életem alappillérje is, a megingathattatlanság. Most finom puha fű van a talpam alatt, a varjak is lemaradtak és most csodaszép madarak ontják rám figyelmes éneküket, megérkeztem, de tudom, hogy nem maradhatok sokáig, nincs több időm, mennem kell tovább, de azért itt hagyok magamból egy mély lélegzetet. Tüdőm lassan megtelik a tiszta levegővel, kezeim széttárva, tenyerem a nap felé fordítva, s a düh, gőg és csalódottság utolsó kis részecskéiit kisöpri belőlem a távozó levegő. Olyan megkönnyebbülés ez, hogy még egy csepp könnyet is el kell morzsolnom, de már nem ólom, már könnyed és légies és egy pillanat alatt egyesül a könnyed langyos széllel. A sebeimre tündérek ontanak csókokat, egy pillanattal később, mintha soha nem is hasította volna a bőröm tövis, sima a bőröm újra és már nem fáj, hiszen élni jó (ez most teljesen őszinte volt :D ). Lassan lépkedek, élvezem a nap melegét a madarak énekét, a szorgos méheket, akik a virágokat porozzák mellettem rendületlen szorgalommal, hogy sokáig gyönyörűek legyenek. Tábla jelzi, hogy elágazás közeledik, van időm gondolkodni, hogy merre akarok majd tovább menni, de még nem kell döntenem, még nincs itt az ideje, most az öröm ideje van. Tudom, hogy mindegyik út nehéz lesz, de ha könnyű lenne akkor nem lenne értelme az életnek, hiszen nem fejlődnénk... Ha az elágazáshoz értem, döntök, most viszont csak örömködöm, mert jól esik...