B@sszuskulcs

 Nálam járt, régen láttam már, hiányzott. Nem mondtuk ki, hogy miért jött, sőt még a viselkedésünk sem utalt erre. Hosszú órákig hallgattuk a vicces történeteket, nagyokat nevettünk, el is pilledt kicsit. Az ágyamra ült, én a gép elé, dolgom volt. Beszélgettünk, mindenféléről, nem voltak fix témák, minek, szeretjük az egy légteret, talán egymást is a magunk buta módján, ennyi elég nekünk, vagy ha mégsem, akkor is beérjük ennyivel, mert ennyi jár, jut, vagy marad. Két különböző világ peremén tudunk csak találkozni, abban az egy pontban, ahol a két világ olykor megérinti egymást, majd tovább mozdulnak, hosszú hetek kellenek, hogy ismét találkozzanak néhány órára abban az egy pontban. Fáradt volt, ült, majd magzatpózba göngyölte magát és elszunnyadt. Szeretettel telt pillantásokkal óvtam az álmát. Párnákat tettem az ágy végébe, felébredt rá, fürödni mentem, ő aludt tovább, de már rendesen feküdt az ágyamon. Hosszan áztattam magam a kád forró vízben, hagy aludjon, ráfér. Átforrósodtam a víz ölelésétől, jól esett, újra éltem. Macskaléptekkel besettenkedtem a szobába, újra a gép elé ültem. Felébredt, aranyos volt, törölgette álmoskás csík szemeit, próbált magához térni. Lassan ment. Mellé ültem, megsimogattam a hátát, mint egy cica dorombolt, jól esett neki az érintés. Megcsókolt, szeretkeztünk, még zihált a gyönyörtől, magához szorított, szorosan, hallottam szíve minden dobbanását. Szokatlan volt, ilyenkor én távolságot tartok, nem hagyta, jó volt, hiányzott. Csókot nyomott a nyakamra, néhány percre egyedül hagyott. Cigarettára gyújtottam, elheveredtem az ágyon. Az ágyamra ült, fejem a combjára hajtottam és beszélgettünk tovább. Könnyben úszott a szemem, a világaink távolodnak, nagyon messze kerül tőlem, egy örök életként megélhető időre. 6 hónap egy háborúban és csatákban gazdag országban. Neki lehetőség, nekem rémálom. Ott lesz egyedül, én itt vagyok egyedül.