Az éjszaka a barátaimmal mulattam, mert volt rá okunk, nagyon jól éreztük magunkat Ambróziával. Hajnali fél négy körül úgy döntöttünk, hogy itt az ideje hazamenni. Éjszakai, nyűglődés, szerezzünk gyrost. Szép lassan bandukoltunk haza, ajtó, kód beüt, ajtó becsap, villany felkapcsol. Kacagásnak tűnő hang, bután egymásra néztünk Ambróziával, majd ugyanez a hang annyit mondott, még, hogy segítség. Felértünk az első lépcsősoron, mikor megláttam őt. Láttam nincs egyedül, egy férfi van vele, nem stimmelt a szituáció, a földön fetrengett, csak az egyik lábán volt nadrág, a másikon harisnya, kivillant meztelen combja, a férfi a sarokba fordult. Könyörgő riadt tekintettel mondta az oda nem illő szavakat, hogy menyjünk tovább, és ne álljunk meg ezen az emeleten. Ezt akartuk tenni, hiszen ezt kérte, tudtuk, hogy nagy gond van, de még nem tudtuk, hogy mi, vagy csak nem akartuk elhinni, hogy ez történik. Tovább mentem volna, de a lábam után nyúlt és elkapta a combomat, itt végre eljutott meghökkent agyamig, hogy nem hagyhatom itt. Lehajoltam érte, és felszedtem a földről, átkaroltam a derekát és elindultunk felfelé. Ez még nem elég, elindult utánunk, itt olyan erőt szedtem össze magamban, hogy volt erőm rászólni, hogy induljon el szépen lefelé. Ezt tette, Ambrózia, már fent volt készen arra, hogy bárkire ráverje az ajtót, ha segítségre van szükségünk. Felértünk, a földre rogyott, mondta, hogy ott marad a folyosón, én a zárral küszködtem, ránéztem, bevonszoltuk, mondtam, hogy ne legyen buta, mert még itt van ez a brutális állat. A padlóra rogyott, zokogott, az ajtót kulcsra zártam, és még oda is ültem. Hogy feljött-e utánunk, nem tudom, a villany nem jelezte. Szilánkokra törték. Beszélni kezdett, lassan vontatottan, ugyanazt ezerszer elismételve. Nem láttunk az idegtől, minden porcikánk remegett. Húsz perc telhetett el, mikor annyira összeszedte magát, hogy vissza tudta venni a bugyiját. Zokogott és azt ismételgette, hogy nem volt kihívóan öltözve, nadrág volt rajta, nem szoknya, nem volt kirakva a cicije, kabát volt rajta, miért? Fáj a torka, nagyon fáj a nyaka, ahogy fojtogatta, azt mondta meg fog ölni. Millió darabra törte egy aberrált állat, akinek ettől lesz kemény a farka! Hajnali hatra sikerült megnyugtatni annyira, hogy egyedül tudjon maradni és értesíteni a családját, hogy mi történt vele. Elnézést kért, hogy gondot okozott nekünk, és köszöni, hogy jöttünk és nem hagytuk ott. Nagyon bántja Ambróziát és engem is, hogy nem jöttünk előbb. Most viszont félek, ez az állat tudja, hogy hol lakom, és nincs aki vigyázzon rám. Annak az esélye, hogy valaha elkapják ezt az aberrált állatot egyenlő a zéróval és ha mégis, akkor kap egy évet és újra kint lesz, hogy fiatal gyenge nőket erőszakoljon meg, mert ő ettől lesz férfi! A délutánt a rendőrségen töltöttük, tanuvallomást tettünk. Ez a minimum, amit még tehettünk. A félelem megmaradt és nem akar múlni. Találkoztunk az anyukájával is, és szavakkal ki sem tudta fejezni, hogy mennyire hálás nekünk, hogy megmentettük a gyermekét, és mi mennyire nem tudunk ezzel mit kezdeni, mert későn jöttünk és nem, akkor mikor kellett volna.
Hogyan történhet meg ilyesmi egy felvilágosult világban?
